Ha saját webáruházat szeretnénk indítani, ma már többféle lehetőség közül is választhatunk.
Most megmutatjuk azt, mi a különbség a bérelt áruházmotorok és a saját tervezésű honlapok közt. És azt is, hogy miért a WordPress a világ egyik legismertebb CMS rendszere.
Miért jó megoldás egy saját, WordPress alapú verzió mellett döntenünk, és hogyan tehetjük le pár óra alatt virtuális webáruházunk alapjait egy egyszerűen kezelhető, praktikus kiegészítő segítségével.
Egyedi webáruház vs. bérelt webshop: kinek lehet jó megoldás?
Egy online üzlet indítása elsőre hatalmas feladatnak tűnhet. Ennek legfőbb oka, hogy sokan rögtön saját fejlesztésű megoldásban gondolkodnak, ami valóban rendkívül költséges és időigényes lehet.
Arról nem is beszélve, hogy a fenntartása, karbantartása sem egyszerű dolog.
Érdemes tudni azonban, hogy nem feltétlenül van szükségünk száz százalékban saját alapokon nyugvó motorra abban az esetben, ha jól működő, stabil és biztonságos webáruházat szeretnénk indítani.
Ez a megoldás leginkább azoknak a cégeknek javasolt, akik kiterjedt vevőkörrel rendelkeznek, és naponta több ezer, akár több tízezer üzletet bonyolítanak le felületeiken.
Gondoljunk például az olyan online piacterekre, mint az Amazon, vagy a hazai szinten országos lefedettséggel, városonként több fizikai üzlettel is rendelkező elektronikai áruházak.
Az ő esetükben elengedhetetlenek az egyedi eszközök, azonban egy kisebb vásárlóréteget kiszolgáló vállalkozás esetében sok extra funkció értelmét veszti.
Egy induló webshop esetében rengeteget spórolhatunk abban az esetben például, ha már létező webshop motoron bérelünk saját felületet.
Mert megbízhatóan működik, programozói és designer ismeretek nélkül is könnyen személyre szabható és lényegesen olcsóbb megoldást jelent.
Azonban ebben az esetben is van egy a bökkenő: a bérelhető webshopok sok esetben korlátok közé szorítják a tulajdonost, akár a megjelenés, akár a fizetési módok, akár az egyéb, hasznos funkciók terén.
Arról nem is beszélve, hogy a nem előre fejlesztett egyedi igények esetén nem mindig tudnak megoldással szolgálni.
Abban az esetben azonban, ha bizonyos igényekből nem szeretnénk engedni, van egy remek megoldás, mely ötvözi az egyedi tervezésű online üzlet és a bérelt webshop előnyeit. Ez pedig nem más, mint a WordPress alapú virtuális üzlet.
Ezért éri meg webshopot építened a WordPress oldaladra
Mik a WordPress webáruház előnyei?
A WordPress alapú honlapok egyik legnagyobb előnye, hogy különböző sablonok és kiegészítők használatával akár programozói ismeretek nélkül is erősen személyre szabhatók.
Nincs ez másképp abban az esetben sem, ha webshopot szeretnénk indítani, melyben egy hasznos kiegészítő, aWooCommercelesz segítségünkre.
A WooCommerce nem más, mint egy ingyenesen telepíthető WordPress plugin, ami gyakorlatilag néhány kattintással képes arra, hogy valódi webshopot varázsoljon WordPress olalunkból.
Segítségével lehetőséged nyílik termékeid feltöltésére, csoportosítására, beállíthatod a rendelések nyomon követését, és bármilyen fizetési módot választhatsz. Mindezt anélkül, hogy fel kellene adnod azt a kiváltságot, hogy saját oldalad megjelenését egyedi elképzeléseidhez, márkád arculatához, látogatóid igényeihez igazíthasd.
A WooCommerce alapú webshop a WordPress minden előnyével kombinálható, használata pedig akár néhány óra alatt, CSS, PHP, vagy bármilyen egyéb programozói készség nélkül is elsajátítható.
Éppen ezért, ha olyan megoldást keresel, mely pénztárcabarát, mégsem szorítja korlátok közé a kreativitásodat, egyértelműen ez az, amit neked találtak ki, és mindenképp érdemes kipróbálnod!